A MÉRET is SZÁMÍT!

Termék-bevezetés, reklám vagy bemutatkozó anyag – bármi is, a tervezés szempontjából fontos lépés annak kitalálása, hogy a születendő nyomtatvány milyen méretben készüljön el.
A stílus a termékhez kapcsolódó célok sikerére is kihatással lehet, ezért érdemes figyelni a piaci trendet, mely az innováció iránytűjeként is szolgálhat.

Kiadványméretezés

Legjobb esetben, azaz ha az anyagi ráfordítás forráshiány-mentes, egyenesen a felhasználás szempontját vehetjük előre.
Ha viszont a gyártás - divatos kifejezéssel élve - költséghatékonysági szempontból is mérlegelendő, komplex módon kell a tervezésnek nekilátni, amiben nagy szerep juthat a kivitelező nyomdával való előzetes egyeztetésnek.

Amit elsőnek érdemes eldöntenünk, hová és kinek szánjuk leendő kiadványunkat?

Mérlegelnünk kell azt is, hogy a nyomtatvány szórólap, prospektus vagy egyéb funkciót kell, hogy betöltsön? Ez azért nem mindegy, mert az adott fórum fogyasztói szokásai és egyéb tényezők befolyásolhatják az üzenetünkre való fogékonyságot.

Egyéb tényezők között említhetünk például egy vásári "forgatagot", ahol a nézelődőket érő vizuális impulzusokkal és a konkurensek repertoárjával kell megküzdenie kiadványunknak a várt sikerért. Fontos természetesen az is, hogy kézhezvétel után mit kezd vele a nézelődő: elsüllyeszti a többi reklámanyag között vagy prioritást rendel hozzá valamely tulajdonság alapján - amit fokozhat a mérete, azaz a könnyen tárolhatósága, kis helyigénye vagy akár összehajthatósága is.

Mi lényegi szempontként a terjesztési csatornát jelöljük meg, ami a nyomtatott anyag felhasználását indítja el.
Következő állomásunk a felhasználás gondolatfolyamában a kiadvány célja. Mit üzenünk, és mit akarunk elérni ezzel a nyomtatvánnyal? Azonnali eladás, kíváncsiság felkeltés vagy alapos tájékoztatás…? Számos szempont van tehát, ami szintén meghatározója lehet a készméretnek.

Egy információs katalógus általában A5 méret felett készül, hiszen funkcióját tekintve számos adatot és egyéb paramétert kell a felhasználó tudomására hoznia. Többnyire ragasztókötés tartja egyben, tekintettel nagy oldalterjedelmére. Ezért is az alapos és átfogó tájékoztatás nyomtatott eszköze. Tipikus előfordulása a kiadó cég értékesítő helye, rendezvények standja, vagy a területi képviselő aktatáskája…

A prospektusok esetében az érzelmekre próbál hatást gyakorolni a kiadó. Szép és nagy képi illusztrációk, jól olvasható szöveges érvek és megnyerő design – aminek természetesen hely kell, nem is kicsi. A zsúfoltság ugyanis lerontja a felhasználói élményt, így tehát A4 méret alatt csak ritkán találkozunk ilyen jellegű, nyomtatott marketingeszközökkel.
Kiállításokon, szalonokban, ügyfélszolgálaton mind-mind fellelhetők, mert méltán adnak hozzá a cég egyéb látványelemeihez, az ügyfélpulton pedig barátságosan marasztalják a várakozó ügyfeleket is.
Szóróanyagként viszont egyre gyakoribb a szimpla kiviteltől való elrugaszkodás a hajtott, többoldalas változatok irányába. Itt már szinte "mini prospektusról" beszélhetünk, melyben képek és szöveg is megfér egymás mellett, egy kis kompromisszum-készséggel…
Előnye ezeknek a kiadványoknak az informatív jelleg és az, hogy nagy mennyiségben is könnyen kezelhetőek, mondhatni felhasználó barát jelzővel illethetők. Egy táskában, autó kesztyűtartójában, zsebben… - szinte bárhol elfér, adott esetben azonnal kéznél van és ellátja funkcióját. Gyakori mérete LA4, aminek következtében még borítékolható is.

Most vagy soha" kiadványok

Ezek célzottan azonnali vásárlásra buzdítják a célcsoport tagjait. Akciók, kedvezmény-tájékoztatók, illetve egy-egy kiemelt termék reklámja kaphat helyet A5 vagy A6 méreten. Az ilyen kiadványok szórólapként épültek be a köztudatba. Jó tervezéssel és persze jó ajánlattal igen hatékony és megtérülő reklám-megoldást készíthetünk.

Terjeszteni szinte bárhol lehet és érdemes, mert előállítási költsége a nagy számok törvénye alapján általában megtérül. Megemlítendő ugyanakkor, hogy a jelenkori trend alapján számos vállalkozás minimális példányszámban gyártatja ugyan nyomtatott anyagait, viszont kiemelten ad a papír- és nyomatminőségre és a terjesztési csatornát is a leginkább releváns irány szerint választja. A megtérülés így is borítékolható.
Nem mindegy tehát a méret, mert ha általánosságban gondolkodunk, növelhetjük a holtszórást, valamint annak kockázatát, hogy jónak tűnő ajánlatunk ellenére sem érjük el azt a célt, miszerint potenciális ügyfelünk elolvassa, mi több, eltegye kiadványunkat.


Költségstop – azaz szempont a gazdaságos gyártás


Na, igen! Melyik ujjamat harapjam? Ezt a fontos kérdést rengeteg kisvállalkozás teszi fel magának, főleg akkor, ha ráébred a minőségi kommunikáció fontosságára. Mondhatnánk úgy is, ez az az állomás, ahol az igazi marketing elkezdődik. Itt ugyanis olyan alternatívák születhetnek, amik a kedvező előállítás mellett is minőséget produkálnak. A kihívások megmozgatják a kreatív tervezői fantáziát - közmondással élve: súly alatt nő a pálma.

Írásunknak nem célja, hogy bárkit is a határtalan költekezésre buzdítson nyomtatványait illetően, ám azt fontos megemlítenünk, hogy ha spórolni kell, akkor ne a minőségen spóroljunk.
Itt van mindjárt a felesleges gyártási hulladék mellőzésének lehetősége. Mert hát ugye ezt is a megrendelő fizeti, lévén a gyártási folyamaton ez is keresztülmegy. A jól eltalált mérettel viszont jelentős költség megtakarítható.

Példaként nézzünk egy egyszerű esetet. Egy SRA3 méretű nyomóíven 2 db A5 méretű, 4 oldalas (azaz hajtott) kis bemutatkozó vagy termékismertető szórólap gyártható. Ez elegendően nagy felület ahhoz, hogy szép képek és viszonylag informatív tartalom közölhető legyen. Ha a kiadványunkat LA4 méretben szeretnénk, akkor bizony azzal a problémával szembesülünk, hogy ha ragaszkodunk a négy oldalas, hajtott kivitelhez, semmivel sem fér el kettőnél több forma az íven. Ráadásul a tartalom helye is szűkül, a kihasználatlan terület pedig nő. Mi lehet hát a jó megoldás arra, hogy ne fizessünk az "üres" területért is és az LA4 készméret is megmaradjon? Egyszerűen át kell terveznünk a kiadványunkat hat oldalasra és szép "harmonika-hajtás" után a készméret nem sérül, valamint a tartalomból sem kell húznunk.

Másik megoldás, hogy a kiadvány mégis A5 formátumot kap. Ám a lényeg tulajdonképpen ott van, hogy tudni szükséges a gyártás előtt azt a nyomtatási terület-méretet, ami rendelkezésünkre áll – valamint, hogy ezt a területet mekkora kiadványmérettel tudjuk a gazdaságosan lefedni.
Persze említhetnénk, hogy a papírminőség, a nyomtatási mód… mind-mind költségcsökkentő tényezők, ám feltételezésünk alapja a minőség megtartása, ami majd leendő vásárlónkra hatást gyakorol.

Zárásként kijelentjük: Egy kis körültekintéssel nem csak a gyártási árak lesznek az elfogadhatóság határán belül, de a cél megvalósítása érdekében sem kell aránytalanul nagy kompromisszumot kötni.

Andrea - termékmenedzser
Gyors AJÁNLATKÉRÉS
Andrea, Termékmenedzser
NEVED:
E-mail címed