A céges ajándékozás
KITŰNŐ MARKETINGESZKÖZEI

Beköszöntött az ősz és vele az évzárásra való felkészülés. A hajrában egy kiemelt célra is koncentrál ilyenkor a felelős marketingvezető: A partneri kapcsolatok megtartására. Ehhez pedig elengedhetetlen a gesztusértékű és praktikus reklámajándék: A tradicionális céges naptár.

egyedi céges naptárak

A naptártermékek funkciójukat tekintve már félsikernek számítanak, elvégre az „idő pénz” – ha lehet közhellyel élni és érvelni. A naprakészség és a rohanó határidők a jól bevált időmérő eszközök segítségével mai napig tarthatóak. Erre alapozva tehát, már csak a marketingcélú üzenet megformálása marad, melyet természetesen monumentális megjelenéssel kell hordozzon minden céges naptártemék. Tulajdonképpen nem teszünk mást, mint összekötjük a kellemeset a hasznossal.

Mondják, a jó munkához idő kell. Míg kitaláljuk koncepciónkat, megkeressük a hozzá illő képeket, majd elkészíttetjük a grafikát, ez mind-mind időt vesz igénybe.

Gondoljuk arra is: az év végi hajrá a nyomdákban még fokozottabban érvényesül, tehát nem érdemes az utolsó percre hagyni naptáraink megrendelését!

Első teendőnk tehát a célnak megfelelő naptártípus kiválasztása, majd a design megalkotása. Ezért tekintsük át röviden, melyik típusú naptárban milyen előnyöket domboríthatunk ki leginkább.


Falinaptár – a csodálatos képek vonzereje

Az iroda vagy otthon igazi dísze lehet egy szépen megkomponált fotósorozatot tartalmazó falinaptár. A kiválasztott képek természetesen összefüggésbe hozhatók cégünk tevékenységével, mi több, tükrözniük kell azt!
Elsődleges szempont az esztétikai érték, a jegyzetelhetőség itt érdektelen, inkább az időbeni tájékozódást segíti ez a fajta naptár. A képeken feltüntetett céglogó, az oldalak alján elhelyezett elérhetőségek diszkréten hirdetik vállalkozásunkat.
Egyben biztosak lehetünk: ha sikerült megfelelő képeket találnunk vagy készítenünk, a falinaptár, a lejáratát követően még sokáig díszitheti az iroda vagy műhely falát. Ameddig pedig látható, addig a reklámértéke is megmarad.


Asztali naptár – fontos jelölések karnyújtásnyira

Az íróasztalra állított asztali naptár ötvözi az esztétikumot az ütemezett teendők jegyzetelésének praktikusságával. Hiszen ezen a naptártípuson – ugyan kisebb méretben – de elhelyezhető fotó is, ami még egy lehetőséget rejt magában: minden oldalon különböző termékeket, szolgáltatásokat jeleníthetünk meg, esetleg jól megtervezett egész éves akcióinkat ütemezhetjük.
Lehetőség van heti, illetve havi bontásban is elkészíteni az asztali naptárat, így az éves cikluson belül az egyes időszakokra jellemző termékpalettáinkat mutathatjuk be. És ne feledjük, bizony ez az a naptártípus, amit motivációs naptár céljára leginkább használni szoktak: versekkel, idézetekkel, motiváló mondatokkal nemcsak partnereink, de belső munkatársaink elköteleződése is biztosítható.


Speditőrnaptár – messziről is könnyű és gyors átláthatóság

A speditőrnaptárak igazi tervezőnaptárak, főként a logisztikában játszanak kulcsszerepet. Messziről is jól áttekinthetőek, a tárgynap – a piros színű csúszka dátumjelölőnél fogva - rögtön szembeötlik, és a tárgyhónapon kívül a megelőző és következő hónap is látható, így segítve bizonyos időintervallumok áttekinthetőségét, ill. a fontos határidők betartását.
A speditőr naptár reklámfejlécén fotó vagy egyéb illusztráció hirdetheti cégünket, vállalkozásunkat; a törzsön pedig elérhetőségeink, szlogenünk vagy tetszőleges rövid, szöveges tartalom is elhelyezhető.


Asztali könyöklő – szinte korlátlan jegyzetelési lehetőség

Ennél a típusnál a felhasználó maga ütemezi feladatait, a lapok inkább jegyzetelési lehetőséget kínálnak és csak a mihez tartás végett tartalmaznak egy kisebb naptár-áttkeitnőt. Az íróasztalra helyezett könyöklőnaptár nagy felülete lehetőséget kínál cégünknek kép, szöveg, elérhetőségek elhelyezésére is, ezzel támogatva a mindenkori emlékezetben tartást.
Legyen tehát bármilyen formájú és méretű a naptár, egy biztos: egész éven át szolgálja használóját, miközben hirdeti vállalkozásunkat, öregbíti cégünk jó hírnevét.


Érdekességek a naptárakról

Az emberiség mindenkori térbeli és időbeli tájékozódása a csillagos égbolt megfigyeléséből adódott. A mindennapok rohanásában talán bele sem gondolunk, hogy Földünk Naprendszerbeli főbb mozgásaihoz igazítottuk naptárrendszerünket: forgásához a napokat, keringéséhez az éveket, a Hold fázisváltozásaihoz a hónapokat, a tengelyferdeség pedig az évszakok váltakozásának előidézője.
A kalendárium szó a könyvnyomtatás idején alakult ki és eredetileg nyomtatott naptárat jelentett. A régi nyomtatott naptárakon nemcsak az ünnepeket, szentek ünnepeit, de a Nap és Hold járásának változásait, és ehhez kapcsolódó, hovatovább az egészség megőrzéséhez kapcsolódó tanácsokat, valamint az időjárással összefüggő népi megfigyeléseket is tartalmaztak – mai szóval úgy mondanánk, holisztikus (az összefüggéseket teljességében látó, komplex) naptárak voltak.

Miért szeretjük a naptárakat? Mert egyszerűségükben és átláthatóságukban is egy helyen rajtuk, bennük van minden. Segítenek teendőink ütemezésében, feladataink átláthatóságában. És hát akár bevalljuk, akár nem, mindannyian szeretünk firkálgatni, hát még ha a beírt teendőt elvégeztük és kihúzhatjuk a listánkról!

Andrea - termékmenedzser
Gyors AJÁNLATKÉRÉS
Andrea, Termékmenedzser
NEVED:
E-mail címed