A Server Line Bt. honlapján (www.serverline.hu) leadott megrendelésekre vonatkozó irányelvek
A Server Line Bt. (továbbiakban mint üzemeltető) fenntartja magának a jogot, hogy a honlapról leadott megrendelések legális, azaz jogi keretek között történő beazonosíthatatlansága esetén a megrendelés teljesítésétől elálljon, minden különösebb indoklás nélkül. Amennyiben tehát a megrendelés feladója nem beazonosítható vagy kilétét illetően bárminemű kétely adódna az üzemeltető megítélése szerint, a megrendelés üzemeltető részéről akár semmisnek is tekinthető.
A megrendelést leadó tudomásul veszi, hogy a honlapról elküldött megrendelések szándéknyilatkozatnak minősülnek. Amennyiben a megrendelés folyamán az üzemeltető a tőle várt gondosságal jár el a megrendelés feldolgozását illetően, megrendelő csak annak tudatában mondhatja vissza megrendelését, hogy az üzemeltető addigi munkájának felmerülő költségeit megtéríti. Megrendelő a megrendelés elküldésével kijelenti, hogy a leadott megrendelés megfontolt és átgondolt szándéka következtében került küldésre.
Ha a megrendelés feldolgozása és a hozzá megrendelt műveletek végzése során bizonyíthatóan szándékos és súlyos hanyagság vétsége terheli az üzemeltetőt, megrendelő a megrendelést következmények nélkül lemondhatja.
A megrendelés időpontjáig minden, az üzemeltető honlapján megjelent információ és ajánlat kötelezettség nélküli és tájékoztató jellegűnek minősül. Megrendelő ezen információk alapján továbbítja üzemeltető felé a megrendelését és amennyiben az üzemeltető visszaigazolásában a megrendelési paraméterek és árak nem ennek megfelelően kerülnek feltüntetésre, a megrendelést következmények nélkül visszamondhatja.
A honlapról kimutató linkekre vonatkozó felelősségi irányelvek
A honalpon szereplő és arról elnavigáló link-hivatkozások aktuális tartalmáért üzemeltető semmilyen felelősséget nem vállal. A törvényellenes, obszcén és demoralizáló tartalmak ellenőrzése üzemeltető részéről nem elvárható és technikailag nem teljesíthető. Üzemeltető kijelenti, hogy a kimenő linkek létrehozásakor a hivatkozott honlapokon semmilyen illegalitásra utaló tartalmat nem észlelt. Amennyiben a kimenő link létrehozása után a hivatkozott tartalom megváltozott, azért üzemeltető nem vállal és nem is vállalhat felelősséget.
Szerzői jogokra vonatkozó irányelvek
Az üzemeltető honlapján megjelenő mindenféle írásos-, grafikai-, hang-, video és képi tartalom az üzemeltető szellemi terméke vagy megvásárolt licencjoga. A tartalom bárminemű másolása tiltott és üzemeltetői engedélyhez kötött!
Minden jog fenntartva - Server Line Szolgáltató Betéti társaság
Irgum burgum...
- Kitől is hallottam?
Korrekt elvek
mindnyájunkért.