Amikor egy vállalat elindul, első teendői között megpróbál olyan arculatot kialakítani, amely megnyerő, megbízható és komoly szervezetre utal. Ennek egyik legfontosabb kommunikációs eleme a sikeres színválasztás.
A saját szerkesztők dícséretes igyekezete jó példája a tökéletes megjelenésre törekvésnek, munkát és időt nem sajnálva készítik el a vállalkozásukkal kapcsolatos nyomdai- és egyéb anyagok tervét.
Fontos és figyelmet igénylő tényező azonban, hogy ahány médium, annyi megjelenítési lehetőség. A nyomtatásra szánt anyagok megrendelésénél és tervezésénél nem árt tisztában lenni néhány "színképzésre" vonatkozó információval.
Digitális nyomdánkba szinte minden nap érkezik olyan nyomtatásra szánt anyag, amely korrekciót igénylő, megrendelő által szerkesztett dokumentum. Gyakori hiba, az anyagok RGB színtérben publikálása.
Az ofszet és digitális nyomtatás "alapeljárása" a CMYK színtér alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy legyen szó bármely színes anyagról, a végső színt négy alapszínből állítjuk elő: ciánkék, magenta(bíbor), sárga és fekete. A nyomómű feldolgozó- és leképezőrendszere is ezen alapszínek százalékos összetevőit értelmezi, majd produkálja a végleges nyomatot.
A hibátlan produkció tehát már a tervezés során megköveteli a CMYK színtérben történő munkát.
A digitális tervezésben kevesebb jártassággal rendelkezők gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az alapvető színbeállítást és a monitor megjelenítési gyakorlatával megegyező RGB színtérben készítik el munkájukat. Az RGB színtér igen látványos megjelenítésekre képes - pl. egy digitális monitor képernyőjén - ám nyomdai termékeknél sajnos "kifakulást" és egyéb hibás végeredményt adhat.
Fontos megemlítenünk még egy sajátságát a "tervezésnek", miszerint a felhasználók zöme nem kalibrált monitorral dolgozik. A kereskedelmi forgalomban kapható "átlagos" monitorok nem nyomdai előkészítésre lettek fejlesztve, kalibráció nélkül (ha egyáltalán ez az adott típuson lehetséges) biztosra vehető az eltérés a monitoron látott és a nyomdaterméken tapasztalható színekben.
Mit tehetünk tehát, hogy azon színeket kapjuk, ami megtetszett a tervezésekor?
- Igyekezzünk rendszeres kalibrált monitoron dolgozni
- Ne feledkezzünk meg a CMYK színtér használatáról
- Vegyük figyelembe, hogy ofszet vagy mázolt (műnyomó) papírra történik-e a nyomtatás
- Gondoljunk az esetleges fóliabevonat minimális sötétítő hatására
- Kalkuláljuk be a választott papír alapszínét (pl. törtfehér, halványsárga, elefántcsont.)
...és persze kérhetünk a végső gyártás előtti próbanyomatot!
A próbanyomat elkészítése nálunk díjmentes, így tehát érdemes olyan munkák esetében igényelni, ahol fontos a színhűség. Ezzel biztosítható (természetesen a technológiára jellemző tűréshatáron belül) hogy az elképzelés szerinti nyomtatvány ne okozzon csalódást és elnyerje a megrendelő, az ügyfél és a vásárló tetszését egyaránt.
Mennyit ér egy klassz fotó,
egy jó illusztráció
- avagy hogyan lehet használható képanyagunk?
"A szomszéd füve mindig zöldebb" - tartja a mondás, de vajon mitől? Lehetséges, hogy attól, mert tényleg zöldebb.
Elő tehát az ásóval és egy csomag extra minőségű fűmaggal.
Bizonyára Önnel is megesett már, hogy egy-egy konkurense reklámanyagát vagy információs prospektusát átlapozva elámult annak impozáns és egyedien illusztrált küllemén. Ilyenkor felmerül a kérdés, honnét ez a sok jó ötlet és ezek a fantasztikus fényképek, melyek szinte csábítanak abba az irányba, hogy "vásároljak, regisztráljak, üzenjek vagy kérdezzek".
Nos, ez a marketingeszköz elérte a célját. Felkeltette a figyelmet a vállalat szolgáltatása, termékkínálata irtánt és cselekvésre ösztönzően hatott.
Talán nem árulunk el újat azzal, hogy a fogyasztók egy-egy termék bemutató anyagában és a csomagoláson is "élményeket" keresnek, mellyel személyiségük azonosulni tud. A jól megválasztott színek, a frappáns szlogenek és leírások mit sem érnek egy-egy igazán találó, ötletes és megnyerő - azaz élményt szerző - képanyag nélkül.
Többéves kiadványszerkesztői gyakorlatunkra alapozva sajnos kijelenthetjük, rengeteg kisvállalkozás marketing-repertoárjából hiányzik a használható és témához illő fotó. Vannak, akik nem is tudják, hogy a világhálón fellelhető vagy kikereshető fotók jórészét szerzői jogok védhetik és letöltésük még akkor is aggályos, ha a tulajdonos - akár egy távoli országban - valószínűleg sosem fedezi fel az illetéktelen felhasználást.
Ha Ön fogadta a csak partnereinknek kiküldött tájékoztató hírlevelünket, akkor tudja, hogy most meg szeretnénk ismertetni egy általunk is kipróbált és nagyszerű képügynökséggel.
A Fotolia.com honlapján profi módon és szinte minden témát felölelően mindenki találhat a vállalkozásához illő vagy akár csak tevékenységére utaló fotókat marketinganyagaihoz, melyek segítségével meggyőzően hathat olvasóira és leendő vásárlót tisztelhet majd bennük.
Természetesen kreatív, alkotó munka nélkül az egész mit sem ér, ám számos fotó annyira találó, hogy szinte ötleteket szül a készítendő kiadvány dizájnját illetően is.
A honlap több nyelven érhető el (sajnos magyarul nem), természetesen angol és német nyelven is. A magyar értelmezéshez elegendő bekapcsolni a google ingyenes, gyorsfordító eszköztárát, így könnyen megérthetőek a felhasználás és vásárlás feltételei.
Regisztráció után azonnal saját "lightbox"-ba menthetünk képeket anélkül, hogy fizetnénk értük. Ez igen hasznos, hiszen előfordulhat, hogy egy-egy témát illetően több fotó is megfelelő, ám vásárlás előtt szeretnénk kollekció alapján a legjobb mellett dönteni. A honlap képkeresője kategóriánként és kulcsszavanként is listáz, megkönnyítve a célunknak megfelelő találatot a többezer kép között.
Árak vonatkozásában egy-két eurótól fölfelé haladhatunk, annak függvényében, mekkora képfelbontásban van szükségünk a választott fotóra és milyen célból szeretnénk azt megvásárolni. Saját felhasználásra a legkedvezőbb a képek ára, ráadásul a fotókat honlapunkon és nyomtatott anyagainkon is elhelyezhetjük. Igaz, a nyomtatásra alkalmas változathoz már nagyobb felbontás a megfelelő, ám érdemes számot vetni azzal, hogy egy-egy jólsikerült fotó mennyit "hozhat a konyhára" a látvány és pozitív benyomás által. Költségoldalról tehát kijelenthető, hogy például egy cégbemutató prospektus esetén a nyomdaköltség semmivel sem kerül többe attól, hogy szépen illusztrált a kiadvány, ám a meggyőzés és érdeklődés-felkeltés tekintetében lényegi előnyt jelenthet a versenytársakkal szemben.
Bátran javasoljuk tehát: ha "képgondokkal" küzd, próbálja ki a Fotolia szolgáltatását (www.fotolia.com)
- ha pedig tanácstalan a választást és a kiadványtervezést illetően, próbáljon ki minket! Szívesen segítünk.
Két hónapos tesztüzem: teljes siker!
Az újonnan üzembeállított Canon C1 professzionális digitális nyomdagépünk valóban meghozta a várt áttörést a kispéldányszámban készülő nyomdatermékek gazdaságos és ofszetnyomtatási minőséghez hű előállítása terén.
Ragyogó színek és a legkülönfélébb árnyalatok sem jelentenek problémát, teret engedve a reklám- és információs anyagok minimális mennyiségnél is minőségi - akár megszemélyesített - előállításának is. Nem csak a bekerülési költségek, a holtszórás is csökkenthető a technológia előnyeit felismerő, tudatos marketing-tervezéssel.
Az elmúlt időszak ismét alátámasztotta, hogy az igényekhez igazodó színvonalas kiszolgálás közvetve járulhat hozzá a megrendelő presztizse és imázsa erősítéséhez, a számára forgalomnövekedésben is mérhető egy-egy jól célzott és színvonalas reklám- vagy tájékoztató anyag hatására.
Digitális nyomdatechnológiát alkalmazó szolgáltatásunkban e visszaható tényezőt igyekszünk - mindkét
fél érdekében - erősíteni és megalapozni.